ShareA biológiai fogászat alapjai
A biológiai fogászat a hagyományos fogászat, a természetgyógyászati tapasztalatok, valamint a kínai medicina megfigyeléseit ötvözi. Ez a gyógyászat a huszadik század terméke, elég fiatal ága a természetgyógyászatnak és a holisztikus /testi-lelki-szellemi egység / medicinának. A biológiai fogászatot tehát az különbözteti meg a hagyományos orvoslástól, hogy az embert egységes egésznek tekinti, így az egyes fogak összeköttetésben állnak különböző belső szervekkel.
Nagyon fontos, hogy a biológiai fogászat energetikai szemléletű, ellentétben a hagyományos fogászattal, amely materiális alapokon gyógyít. Így figyelembe veszi azt, hogy az egyes fogak betegsége és kezelése energetikailag hogyan hat a szervezetre, milyen meridiánokat / energiapályákat / befolyásol milyen irányokba.
Nagy előrelépést jelentett Dr. Reinhold Voll elektroakupunktúrás készüléke, melyet a diagnosztizálásban és a terápiákban is felhasználnak. Volltól ered az a mondás, hogy a fogászat energetikai szempontból a medicina központi része. Dr. Vollnak és orvostársainak köszönhetően a Voll-féle készülékkel vált kimutathatóvá, hogy a fogak és a belső szervek, valamint a szervezet között komoly összefüggések vannak.
Ez egy nagyon fontos előrelépés volt, hiszen a hagyományos materiális alapokon gyógyító fogászat erről nem nagyon tud, és ezért a kezeléseknél nem is veszi figyelembe.
Például egyes fogak kezelésénél a bőr meghatározott pontjain az akupunktúrás pontoknál elváltozás mérhető a Voll-féle készülékkel.
Ezeket a megfigyeléseket rendszerbe foglalták, így összeállt egy táblázat, mely azokat az összefüggéseket mutatja meg, hogy bizonyos fogak mely szervekkel állnak kapcsolatban.
Ha egy belső szerv megbetegszik, akkor a hozzátartozó fogban vagy fogágyban, vagy az adott foghoz tartozó fogínyrészen különféle elváltozások, gyulladások, degeneratív folyamatok léphetnek fel.
A szájüregen keresztül vissza lehet hatni a különféle belső szervekre és a belső szervek elváltozásai, betegségei pedig kihatnak a szájüregi folyamatokra.
Ez egy nagyon fontos megfigyelés a biológiai fogászatban, melyet ki lehet használni a diagnosztizálásban is.
Köztudott az akupunktúrából és az akupresszúrából: ha valamilyen belső szervnek problémája van, akkor a hozzátartozó akupunktúrás vagy akupresszúrás pont sokkal érzékenyebb lesz, mint a test egyéb pontjai. Ugyanez áll a szájnál is, tehát bizonyos belső szervi problémák esetén a száj nyálkahártyájának bizonyos részei sokkal érzékenyebbek lesznek. Ez egy nagyon fontos eredmény, hogy a száj nyálkahártyájának ingerlésén keresztül a belső szervek gyógyítását elő lehet segíteni.
Visszatérve a fogászathoz, öt fogcsoportot különböztetünk meg, amelyek kapcsolatban állnak a belső szervekkel: metszőfogak, szemfogak, kisőrlők, nagyőrlők és a bölcsességfogak.
Mivel a biológiai fogászat egy nagyon nagy terület, ezért ez a kis tájékoztató csak arra ad lehetőséget, hogy egy-két érdekesebb témát megemlítsünk.
Az egyik ilyen téma a fogászati góc témaköre: a gócok ugyanis a szervezet egyes szerveinél gyulladásos folyamatokat indíthatnak el.
A fogászati gócok általában a következő területeken okozhatnak problémákat: a szívizomnál, a szívbelhártyánál, szívburoknál, ízületeknél, a szem érhártyájánál, a vesénél, bélrendszernél és az ereknél.
A fogászati góc megszüntetésének néhány lehetősége: a fog eltávolítása, máskor a fog körül valamilyen beavatkozás.
Sok esetben okozhat fogászati gócot egy helytelen gyökértömés is. Ilyenkor el kell távolítani a helytelen gyökértömést, ki kell cserélni / pl.: termoplasztikus gyökértömésre /, így a fog megmaradhat, a góc megszűnik.
Máskor elég az energetikai zavarok helyrehozatala orálakupunktúrával, lézerakupunktúrával vagy egyéb módszerekkel.
Másik ilyen biológiai fogászati téma az amalgám tömések problémaköre. A biológiai fogászat ennek a fogászati tömőanyagnak a használatát, annak nagyfokú mérgező hatása miatt elutasítja. A biológiai fogászat a már meglévő amalgámtömésekből adódó higanymérgezések gyógyítására ajánlja a cinket, valamint a szelénterápiát. Ezek a természetes anyagok a higannyal összekapcsolódva távoznak a szervezetből.
A harmadik téma a szájban lévő tömések és különféle fém fogpótlások problémája. A többféle fém elektromos áramkört hozhat létre a szájban, mely műszerrel is mérhető. / DMA-meter /Az elektromos áram olyan hatással van a nyálmirigyekre, hogy a nyál összetételét is megváltoztatja. Emiatt megváltozik a táplálék előemésztése, ami későbbi emésztési panaszokhoz is vezethet.
A biológiai fogászat kölcsönhatásban áll sok olyan természetgyógyászati területtel, amelyek segíteni tudják. Ilyen például az ortomolekuláris medicina /vitaminok és nyomelemek fölhasználása, / a másik pedig a fitoterápia / gyógynövények használata /.
Ezek a gyógyászati eljárások sikerrel alkalmazhatók a szájban előforduló egyéb betegségeknél / ínygyulladás, -sorvadás, -vérzés stb. /, amik kiegészíthetők homeopátiás kezelésekkel is.
Share |